Elindította Bartimeus – “Add, hogy lássak!” című, online gyermekvédelmi képzését az Emberi Méltóság Stratégia, amely a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája egyik kiemelt projektje. A 6 videóból álló tanfolyam előadásait a témában jártas, elismert szakemberek tartják.
emberi méltóság
Rudan Mária, az Emberi Méltóság Stratégia egykori vezetője posztumusz részesült a Szent Márton-díjban, amelyet november 15-én adtak át a pannonhalmi Szent Márton-bazilikában. „Meggyőződésem, hogy számos mai Márton itt ül közöttünk, és hogy mai díjazottjaink is közéjük tartoznak. Szent Márton örökösei korunkban” – mondta Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát a díjátadón.
„Védelem az európai katolikus egyházban” címmel konferenciát szervezett a Kiskorúak Védelméért Felelős Pápai Bizottság, melyre több, mint 20 országból érkeztek a legkiszolgáltatottabbak védelmével foglalkozó munkatársak, köztük Dobszay Márton Benedek OFM, valamint dr. Benyusz Márta, az Emberi Méltóság Stratégia munkatársai is.
Második alkalommal hirdeti meg a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola a Pápai Gergely Egyetem Antropológiai Intézetével együttműködésben az Interdiszciplináris képzés az emberi méltóság védelmében (gyermekvédelmi fókusszal) című akkreditált képzését a 2024-2025-ös tanévben, amelyre 2024. augusztus 31-ig lehet jelentkezni.
A Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája (MSZKI) által működtetett Emberi Méltóság (EM) munkacsoport tagjai június 18. és 21. között a Pápai Gergely Egyetemen megrendezett úgynevezett Safeguarding-konferencián vettek részt Rómában.
A szerzetesi iroda keretében működő Emberi Méltóság Stratégia célja, hogy az emberi méltóság védelmének ügyét képviselje a magyarországi szerzetesi körben.
Hosszú előkészítés után, 2024. február 2-án elindult a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, valamint a római központú Pápai Gergely Egyetem közös képzése.
2024. február elején szerveztük meg a Tanári kiégésmegelőző tréninget, melyen összesen 28 tanár vett részt (akik szerzetesi fenntartású intézményekben dolgoznak). A programot az Egyházi Fejlesztők trénerei vezették.
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 2. oldal
- Következő oldal